A depresszióról

“Minden ember boldog akar lenni…….. fogalmazza meg a régi sláger mindannyiunk egyetemes vágyát. Úgy tűnik ez a vágyunk nem nagyon teljesül, hiszen a különböző epidemiológiai vizsgálatok szerint minden 5. ember depressziós ¹.

A depresszió fogalma mára általános használatú lett, a szakmai nyelvből köznyelvi szóvá vált. Az orvosi, a pszichiátriai nosológia nagyon precízen meghatározza, hogy mi a depresszió:

DSM (Diagnostic Statistical Manual) IV²: Major depresszív zavar, egyszeri epizód (296,2) tünetek: levert hangulat, érdeklődés csökkenése, súlyváltozás, alvászavar, nyugtalanság vagy gátoltság, fáradság, érdektelenség, csökkent döntési készség, halál gondolatával való foglalkozás. Visszatérő major depresszív zavar), dysthimiás zavar, depresszív zavar, bipoláris zavar, valami által kiváltott hangulatzavarok (pszichoaktív szer). A folyamat lehet krónikus, katatón, melankóliás, atípusos, posztpartum, valamint szezonális, epizódikus, rapid ciklusú.

Az elsősorban Amerikában használatos diagnosztikus besorolás a nálunk használatos BNO 10³ alábbi kategóriáinak felel meg: Bipoláris affektív zavar (F31), Depresszív epizód (F32), Ismétlődő depresszió (F33), Tartós hangulatzavar (cyclothimia, dysthimia,, stb. F34).

A köznyelv sokkal általánosabban használja a depresszió kifejezést. Bele érti a szomorúságot, a bánatot, a bút, a rosszkedvet, rossz hangulatot, az elkeseredést, a csalódást, a veszteségérzést, stb. Így kissé leegyszerűsítő módon a hangulataink változásait könnyen betegségként éli meg.

Mégtöbben vannak, akik ha nem is tudják érzéseiket a fentebb említett kategóriákba besorolni, hanem egyszerűen “rosszul érzik magokat a bőrükben”. Ilyenkor eszükbe nem jut lelki betegségre gondolni. Gyengeségnek, szégyenleni való helyzetnek, állapotnak élik meg érzésüket. Sok esetben testi panaszaik (cardialis, gastroenterológiai, stb.) hátterében is ezek a lelki folyamatok lelhetők fel.⁴

Fontos, hogy panaszaik esetében bizalommal fordulhassanak orvosukhoz, pszichiáterhez, aki a pontos diagnózis felállítása után megfelelő terápiás javaslattal látja el őket. Ennek a nagyobb odafigyelésnek, a beteg és a klinikus, a családorvosok, belgyógyászok, stb. és a pszichiáterek szorosabb együttműködésének eredménye, hogy lényegesen hamarabb kerülnek a depresszív állapotok felismerésre, a valódi depressziók hamarabb kerülnek felismerésre, jobb gyógyulási arányokat lehet elérni. Ez is szerepet játszik abban, hogy Magyarországon csökkent az öngyilkosok száma⁵. Bár ez a tendencia megállni látszik.

Az utóbbi időben a hivatalos medicina mellett feltűntek a természetgyógyászati módszerek. Ezek a “nem hivatalos” gyógyító eljárások hozzáférhetősége erősíti betegek önsegítő, öngyógyító törekvéseit. A különböző adjuváns gyógymódok (vitaminok, roborálók, nyomelemek, gyógyteák, stb.) az enyhébb esetekben sikeresen oldják meg a kliensek panaszait. Pszichológiai haszna felbecsülhetetlen és az egészségügy számára is költségkímélőbb.

Ezért úgy gondolom, hogy a “hivatalos” medicinának paradigmaváltásra kell törekednie. A teljes elutasítás helyett a valóban és igazoltan hatékony szerek és eljárások megismerésére és tűrésére esetleg támogatására kell törekednie.